Ellenfélnézőben: Izland

Folytatjuk háromrészes sorozatunkat, melyben a magyar válogatott leendő csoportellenfeleit vesszük górcső alá. A második részben Izland válogatottját mutatjuk be. A szigetország nemzeti csapata története során először jutott ki világversenyre. Most azonban sikerült, mégpedig a számok alapján igencsak jó erdménnyel, a csapat például mindösssze 6 gólt kapott a tíz selejtezőmeccsén és kapott gól nélkül verte oda-vissza az erősnek hitt(végül Franciaországba ki sem jutó) Hollandiát, de hazai pályán sikerült Törökországot is meglepniük.

A csapat szövetségi kapitánya az a Lars Lagerbäck, aki 2000 és 2009 közöt svéd szövetségi kapitány volt. Ismerjük tehát, mint a rossz pénzt, csapata kétszer is nagyon megtréfálta a  mieinket-ki ne emlékezne rá(jómagam a 2009-es fiaskó alkalmával jártam először válogatott mérkőzésen.)

Az ő svéd válogatottjáról sokszor elmondták, hogy klasszikus északi futballt játszik, mely az ügyesség helyett inkább a fizikalitásra, a pontrúgásokra a levegőben való játékra épül, s mi tagadás, a mai izlandi válogatottat nézve is valami hasonló az érzése az embernek.

A csapat legnagyobb erősségének a pontrúgásokat tekinthetjük. kimondottan sok gólt szereznek rögzített helyzetekből, kihasználva jól fejelő embereiket.

A csapat klasszikus északi stílusához klasszikus 4-4-2-es alapfelállás dukál, mely nem túl mobilis; egyedül a Swanseaben pallérozódó, a csapat húzóemberének tartott Gylfi Sigurdsson játékára jellemzőek időszakosan az elmozgások, visszalépések, illetve finomabb megoldások a labdával.  A két szélső egyébként egészen a vonal mellett játszik.  Néha a szélsőhátvédek is felfutnak, ilyenkor a szélsők beljebb lépnek.  A csatárok(Bödvarsson és az Ajaxot érősítő Sigthórsson) mindketten előretolt szerepben játszanak, fő feladatuk a táadások befejezése, nem lépnek vissza. Néha a balszélső, Bjarnason is a tizenhatoson belül tartózkodik harmadik emberként. A labdával ellentétes oldalon játszó szélsőhátvéd ilyenkor a félterületben biztosít.

Csapatszerkezet védelmi vonal áttörésnél

A stílusnak megfelelően gyakran már a középhátvédek előreívelik a labdát, a két csatár fejét keresve, vagy hosszú indításban reménykedve. Szívesen keresik a széleket, innen sok beadást küldenek a két csatár felé.

Ennek a játékstílusnak nagy hátulütője, hogy a játékosok távol helyezkednek egymástól, ami a labdavesztés utáni visszatámadás esélyét szinte a nullára redukálja. A csapat szerkezetéből adódóan tehát nem kompakt és a két csatár magas pozíciója miatt sokszor senki nem tölti be a középpálya és a csatársor közötti területet. Labdakihozatalnál Gylfi Sigurdsson gyakran visszalép, de a pozíciója általában betöltetlenül marad. Sajnos a többiek nincsenek olyan játékintelligensek, mint Ő.

A következő képen ugyanez látható. Sigurdsson nem fér rá a képre, a középpálya és a csatársr közötti területen senki nincs.

A védekezésük ugyanakkor olajozottan működik. 4-4-2-jük egyik jellegzetessége, hogy az egyik belső középpályás sokszor emberfogással követi ellenfelét. Általában a félpályánál kezdik meg a letámadást, legtöbbször a saját térfelükön szereznek labdát, onnan pedig gyakran a széleket keresve vezetnek ellentámadásokat, de még így sem mindig érnek fel elég gyorsan.

Az izlandiak legfőbb erősségét tehát a fizikum és a pontrúgások adják. Nagyon küzdelmes, akár gólnélküli mérkőzésre számítok ellenük.

Ellenfélnézőben: Ausztria

Háromrészes cikksorozat indul e hasábokon, melynek keretében feltérképezzük a magyar válogatott csoportellenfeleit a pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon. Bemutatjuk játékuk legfontosabb jellemzőit, illetve megpróbáljuk kiszúrni gyenge pontjaikat is, melyeken meg lehet fogni őket.
Június 14-én Ausztria ellen kezdi meg nagy utazását válogatott csapatunk, így sorozatunk első alanya az osztrák labdarúgó-válogatott lesz.
A "sógorok" veretlenül, mindössze egy döntetlennel, és egészen elképesztő, 22-5-ös gólkülönbéggel kvalifikálták magukat a seregszemlére. De vajon tényleg ilyen erősek?
Edzőjük egyébként Marcel Koller, egy svájci szakember aki 2011 óta irányítja a csapatott, de dolgozott már Németországban a Bochum és a Köln, valamint Svájcban, a Grashoppers és a St.Gallen csapatainál.

A csapat alapfelállása 4-2-3-1.  A két szélsőhátvéd általában szorosan az oldalvonal mellett helyezkedik, szerepük többnyire passzív, ritkán támogatják beadásokkal az elülső embereket. A két védekező középpályás egyike szokott felhúzódni a támadásokkal. A csapat legjegyzettebb játékosa egyértelműen David Alaba, a Bayern futballistája, aki rendkívül szabad szerepkörben játszik. Noha védekező középpályásként indul, rendszeresen kisegít a szélre, kényszerítőre kínálja magát, sőt alkalmanként egészen a középcsatár pozíciójáig felmerészkedik. Egyszóval: bejátssza az egész pályát, akárcsak Münchenben.
A szélsők általában nem szoktak helyet cserélni az árnyékékkel. Junuzovic pedig az árnyékék klasszikus esete: az ék mögül érkezik rendszeresen a kapu elé, mintegy második csatárnak.

Az osztrákok támadásépítése nem túl kombinatív, a legyakoribb elem a mélységi passz az elülső játékosok felé. Kényszerítőt csak ritkán láthatunk, akkor is leginkább alaba bevonásával. a másik leggyakotibb elem a hosszú indítás, illetve az átlós keresztlabda a szélekre. Védelmi vonal áttörésükre is a mélységi passzok, mélységi indítások, beadások a jellemzőek. Arnautovic gyakran kerül egy az egy elleni szituációba, ezeket általában nem lövéssel, hanem beadással fejezi be.

A támadásépítésükben az egyszerűség mellett akad jónéhány hiányosság is: labdakihozatalnál a legnagyobb problémájuk a középső területek bejátszásával adódik.A védekező középpályások a játék ezen fázisában nem helyezkednek jól, általában eltűnnek az ellenfél játékosainak passzárnyékában.

Nincs betöltve a védelem és a középpálya közötti terület

Különösen Baumgartlinger rossz helyezkedése szembetűnő. Érezhető, hogy a labda felvétele az ő feladata lenne, ezt azonban nem igazán tudja megoldani.

 Így tengelyben a fő megoldás a labdakihozatalra mélységi passz Arnautovicnak, ő azonabn nem mindig lép vissza eléggé.  Ezenkívül a szélsők és a támadók nagyon magasan helyezkednek, így a csapat vertikális kompaktsága nem tökéletes. Ebből kifolyólag a gegenpressing szituációk is inkább magas zónákban alakulnak ki.

A csapat kompaktsága nem az igazi.

A kontrajátékuk valamivel kifinomultabb, itt a játékosok közelebb vannak egymáshoz, s viszonylag egységesen fejlődnek fel. Igazán gyors embereik azonban nincsenek, itt is egyszerűbb kombinációkat használnak. Alaba gyakran rendkívül magas, mondhatni csatárpozícióban van.

Védekezésben 4-4-2-ben állnak fel. ez többnyire rendben működik náluk, noha van néhány apró hiányosság. Magasan csak a két csatár támad le, ez viszont inkább csak passzív zavarás.  Továbbá a két szélső hajlamos kiszakadni a négyesláncból, területet hagyva maguk mögött.

 Ebbe a hibába néha a két középső középpályás is beleesik, néha így nem tökéletes a horizontális kompaktság.

Összességében jó eredményei ellenére Ausztria játéka nem túl kombinatív. Kontráik valamivel veszélyesebbek, de tekintve, hogy a magyar válogatott labdavesztés után jól zár vissza, nem jelent megoldhatatlan problémát. Szervezett és fegyelmezett játékkal, jó helyzekihasználással nem tartok elképzelhetetlennek egy szoros magyar győzelmet.