Ellenfélnézőben: Izland

Folytatjuk háromrészes sorozatunkat, melyben a magyar válogatott leendő csoportellenfeleit vesszük górcső alá. A második részben Izland válogatottját mutatjuk be. A szigetország nemzeti csapata története során először jutott ki világversenyre. Most azonban sikerült, mégpedig a számok alapján igencsak jó erdménnyel, a csapat például mindösssze 6 gólt kapott a tíz selejtezőmeccsén és kapott gól nélkül verte oda-vissza az erősnek hitt(végül Franciaországba ki sem jutó) Hollandiát, de hazai pályán sikerült Törökországot is meglepniük.

A csapat szövetségi kapitánya az a Lars Lagerbäck, aki 2000 és 2009 közöt svéd szövetségi kapitány volt. Ismerjük tehát, mint a rossz pénzt, csapata kétszer is nagyon megtréfálta a  mieinket-ki ne emlékezne rá(jómagam a 2009-es fiaskó alkalmával jártam először válogatott mérkőzésen.)

Az ő svéd válogatottjáról sokszor elmondták, hogy klasszikus északi futballt játszik, mely az ügyesség helyett inkább a fizikalitásra, a pontrúgásokra a levegőben való játékra épül, s mi tagadás, a mai izlandi válogatottat nézve is valami hasonló az érzése az embernek.

A csapat legnagyobb erősségének a pontrúgásokat tekinthetjük. kimondottan sok gólt szereznek rögzített helyzetekből, kihasználva jól fejelő embereiket.

A csapat klasszikus északi stílusához klasszikus 4-4-2-es alapfelállás dukál, mely nem túl mobilis; egyedül a Swanseaben pallérozódó, a csapat húzóemberének tartott Gylfi Sigurdsson játékára jellemzőek időszakosan az elmozgások, visszalépések, illetve finomabb megoldások a labdával.  A két szélső egyébként egészen a vonal mellett játszik.  Néha a szélsőhátvédek is felfutnak, ilyenkor a szélsők beljebb lépnek.  A csatárok(Bödvarsson és az Ajaxot érősítő Sigthórsson) mindketten előretolt szerepben játszanak, fő feladatuk a táadások befejezése, nem lépnek vissza. Néha a balszélső, Bjarnason is a tizenhatoson belül tartózkodik harmadik emberként. A labdával ellentétes oldalon játszó szélsőhátvéd ilyenkor a félterületben biztosít.

Csapatszerkezet védelmi vonal áttörésnél

A stílusnak megfelelően gyakran már a középhátvédek előreívelik a labdát, a két csatár fejét keresve, vagy hosszú indításban reménykedve. Szívesen keresik a széleket, innen sok beadást küldenek a két csatár felé.

Ennek a játékstílusnak nagy hátulütője, hogy a játékosok távol helyezkednek egymástól, ami a labdavesztés utáni visszatámadás esélyét szinte a nullára redukálja. A csapat szerkezetéből adódóan tehát nem kompakt és a két csatár magas pozíciója miatt sokszor senki nem tölti be a középpálya és a csatársor közötti területet. Labdakihozatalnál Gylfi Sigurdsson gyakran visszalép, de a pozíciója általában betöltetlenül marad. Sajnos a többiek nincsenek olyan játékintelligensek, mint Ő.

A következő képen ugyanez látható. Sigurdsson nem fér rá a képre, a középpálya és a csatársr közötti területen senki nincs.

A védekezésük ugyanakkor olajozottan működik. 4-4-2-jük egyik jellegzetessége, hogy az egyik belső középpályás sokszor emberfogással követi ellenfelét. Általában a félpályánál kezdik meg a letámadást, legtöbbször a saját térfelükön szereznek labdát, onnan pedig gyakran a széleket keresve vezetnek ellentámadásokat, de még így sem mindig érnek fel elég gyorsan.

Az izlandiak legfőbb erősségét tehát a fizikum és a pontrúgások adják. Nagyon küzdelmes, akár gólnélküli mérkőzésre számítok ellenük.